Következő könyvklubunk - A döntés
📖 Következő könyvklubunkban Edith Eva Eger: A döntés című könyvéről beszélgetünk!

📖 Következő könyvklubunkban Edith Eva Eger: A döntés című könyvéről beszélgetünk!
A Fejlődjünk Lapról Lapra Könyvklub 2025 januárjában
indult azzal a szándékkal, hogy az olvasás örömén keresztül
fejlődhessünk, inspirálódhassunk és közösségre találjunk. Hiszünk abban,
hogy minden könyv egy újabb kapu önmagunk és a világ mélyebb megértéséhez. 🌿✨
3–4 hetente
választunk ki egy könyvet, amelyet együtt dolgozunk fel – beszélgetünk
róla, megosztjuk a gondolatainkat, élményeinket, és gyakran új
felismerésekkel zárjuk az estét. Ezek a találkozások mindig őszinték,
nyitottak, sok nevetéssel és szívből jövő pillanattal. A könyvekhez
általában hívunk egy vendéget is, aki valamilyen formán kapcsolódik az
adott témához.

A könyvklubot Lendvai Gyöngyivel alapítottuk.
Egy
korábbi videónkban (vagy talán az összesben) említésre kerül, hogy 2023
őszén, Balin találkoztunk egy üzleti elvonuláson. Már akkor is sokat
beszélgettünk, hamar kiderült, hogy az olvasás egy közös szenvedélyünk,
és felmerült a könyvklub ötlete is.
És 2024 decemberében
elhatározásra jutottunk (Gyöngyi unszolására), hogy 2025. januárjában
útjába indítjuk a kis könyvklubunkat.
Ami így is történt.
A könyvklubon keresztül hódolhatunk az önfejlesztésnek, az olvasás szeretetének.
Célunk és vágyunk, hogy minél több emberhez eljuttassunk inspiráló könyveket és gondolatokat.
📖 Gyöngyi weboldala: https://scarfocean.hu/
🌸 az én weboldalam: https://www.5elemesegeszseg.hu/
Ha szereted a fejlődést, a jó beszélgetéseket és a könyvek illatát, szeretettel várunk a Fejlődjünk Lapról Lapra Könyvklub közösségébe! 💛
📩 Elérhetőségeink:
👉 Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=61572807540879
👉 YouTube: https://www.youtube.com/@K%C3%B6nyvklubFejl%C5%91dj%C3%BCnkLapr%C3%B3lLapra